Kutyánk nevének kiválasztása felelősségteljes feladata, hiszen az állat egész életében ezt a szót fogja talán a legtöbbször hallani. Persze nehéz a választás, hiszen nem tudhatjuk előre, hogy a kialakuló egyéniségéhez passzolni fog-e a választott név, bár kétségtelen, hogy a hat-nyolc hetesen hozzánk kerülő állat külső és belső tulajdonságai sokat segíthetnek ennek a fontos kérdésnek az eldöntésében.A névválasztás előtt érdemes tudnunk, hogy a kutyák az egy-két szótagból álló szavakat értik meg, tehát érdemes nem túl hosszú nevet választanunk. Attól még, hogy esetleg a pedigréjében egy cirkalmas név szerepel, a hétköznapokban nem szükséges azt használnunk. Rövidítsük le, esetleg ha ragaszkodunk az elnevezéshez, csak egy részét használjuk a kutya szólítására.Remélem Ti is emlékeztek a viccre, amiben az ember a kutyájának a „Gyere ide” nevet adta. Hát bizony vigyázzunk, hogy ne hasonlítson egyetlen parancsszóra sem a választott név, mert ez könnyen megtévesztheti az állatot.

Természetesen a kiskutya külső és belső tulajdonságai alapján is választhatunk frappáns megszólítást. Sok kutyus Foltos vagy Csoki névre hallgat, színük és egyedi külső jeleik alapján, esetleg kis termetükből adódóan Picurnak hívják őket (mint az én kiskutyám). Gondoljunk előre arra is, hogy a most még apró állat néhány hónap múlva fajtájának tulajdonságait követve esetleg már nem is lesz olyan apró, ezért egy bernáthegyi, vagy berni pásztor kölyöknek ne adjuk a Picur nevet.Ha a gazdi nem szeretné, hogy egy átlagos sétáltatás közben kutyája nevét kiabálva másik három azonos nevű állat rohanjon hozzá, akkor megnézheti a kutya névnaptárban, melyek a legtöbbször választott nevek, majd az utolsó ötven közül válassza ki kedvencének megszólítását. Így biztosan csak ketten térnek haza a sétából.Mivel modern korban élünk, így ennek köszönhetően akár mobil alkalmazáson keresztül is generálhatunk kiskutyánknak nevet. Az alkalmazást magyar nyelven a Google Play áruházán keresztül tölthetitek le. Azonban ezzel legyünk nagyon óvatosak, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a gép által dobott név illeni fog kutyánk egyéniségéhez.Ha végképp nem találtunk megfelelő nevet megtehetjük, hogy rábökünk a kutya névnaptárban aznap ünnepelt névre és így nevezzük el kedvencünket, de azért ezt tényleg csak a legutolsó esetben javaslom. Ötletadónak azonban nagyon hasznos lehet a naptár használata, hiszen olyan nevek is szerepelnek benne, melyek sosem jutottak volna eszünkbe.

Tudtátok, hogy május 24-én például az IKEA nevű kutyák ünneplik névnapjukat? Kedvencem mégis a július 1-én ünnepelt ötlet dús KUTYA névnap. Ezen nem kell sokat gondolkodni, mindig eszünkbe jut. Ti milyen nevet választottatok kutyátoknak? Várjuk a kommenteket - itt vagy Facebook oldalunkon -,  a kutyus nevével és fajtájával!

Kép forrása: http://pixabay.com/hu/%C3%A1llat-kutya-k%C3%B6ly%C3%B6kkutya-csinos-731576/

Címkék: kutya név kölyök kutya elnevezés házikedvenc puppy

A bejegyzés trackback címe:

https://kinekugatok.blog.hu/api/trackback/id/tr747472772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása